+36 1 999 6900

5 - 7 perc olvasási időA VMware és a konténerek – 2021-ben

Olvasómód

A VMware konténertechnológiája kapcsán annyiféle elnevezéssel találkozunk, hogy ember legyen a talpán, aki átlátja, és ki tudja választani a számára megfelelőt. Nekem is eltartott egy ideig, ezalatt új termékek és átnevezések is tarkították az összképet, de most már értem. Azért, hogy ne vesszen kárba az időtök, összefoglalom röviden. Ígérem, a cikk végén nem is lesz olyan nehéz.

Főleg most, 2021-ben, amikor a sokféle termék és elnevezés egységesedni látszik.

Futtassunk konténereket

A magyar ügyfelek leginkább arra kíváncsiak, hogy hogyan lehet egyszerűen konténereket futtatni virtuális platformon. Erre létezett a VMware saját, azóta megszűnt terméke (vSphere Integrated Containers – VIC), és két felvásárlásból (Heptio és Pivotal) háromféle PKS elnevezésű termék – Essential PKS, Enterprise PKS, Cloud PKS. Az ügyfelek már épp kezdték megszokni a nekik legfontosabb termékek elnevezéseit, de 2019-ben a VMware bejelentette, hogy dolgozik a vSphere natív konténerfuttatási megoldásán.

A konténerizáció annyira gyorsan terjedt, hogy a VMware is rájött 2019-ben, egy egész Brand-et lehet és érdemes köré építeni. Emlékszem, ott ültem a többi szerencsés tech junkie-val a VMworld-ön és Pat Gelsinger bejelentette az új csodát:

Tanzu

Ez lett a brand neve. Nagyon szimpatikus a névválasztás, a szuahéli nyelvben növekvő ágat, japán nyelven egy jellegzetes, moduláris szekrényt jelent, mindkettő szépen illeszkedik az IT infrastruktúra állandó és szerteágazó növekedéséhez és különböző komponensek együttműködéséhez, amiből a működő rendszer felépül.

És persze azt is bejelentették, hogy lesz natív konténerfuttatási képesség a jövőben, ami egyelőre Project Pacific néven futott.

A VMworld bejelentés után szépen lassan majdnem mindent átneveztek Tanzu névre. Az eddigi termékekből kifejlődött a Tanzu Kubernetes Grid több válfaja TKG, TKG Standalone, TKG Plus és TKG Integrated Edition néven, továbbá rengeteg kiegészítő terméket is bejelentettek. Lett egy kis kavarodás, a nagyon hasonló nevek mintha ugyanazt a terméket jelölnék, de nem.

Nem csodálom, hogy mindenki vakarta a fejét, kereste azt, hogy melyik micsoda, neki mi a legmegfelelőbb.

 

Új Tanzu termékek

A legismertebb a fentiek közül talán az Enterprise PKS volt, ez tűnt a legéletképesebbnek. De valójában mindenki felkapta a fejét a natív konténerfuttatási lehetőségre, és várta, hogy megjelenjen. Ha platform üzemeltetőként úgy látjuk és kezelhetjük a konténereket, mint a virtuális gépeket, az a hab a tortán.

A VMware is felismerte a sok keveredést és úgy tűnik, elkezdett egy egységes termékportfoliót építeni. Mégpedig a natív konténerfuttatási platform köré, mert ezt szeretnék eladni az ügyfeleknek a jövőben. Megszületett a Tanzu Basic, Tanzu Standard és Tanzu Advanced változatokból álló új portfolió, ami 2020 őszétől kezdődően fokozatosan meg is jelent a termékkínálatban, és idén érzem azt, hogy a marketing is kezdi helyére billenteni bennünk, hogy mit is lehet itt kapni.

Üzemeltetőnek Kubernetes

De melyik mire való? Mi a különbség? Néhány olyan tipikus kérdés érkezett eddig az ügyfeleimtől, amik jól el tudják különíteni a különböző szinteket. Vegyük sorra ezeket.

Hogyan futtassam a fejlesztő dockerben fejlesztett alkalmazását a virtualizált infrastruktúránkon?

Ez az a szint, amit a legtöbb, IT üzemeltetést végző ügyfelem szeretne biztosítani az új alkalmazások számára. A fejlesztőknél elkezdett meghonosodni a konténertechnológia, az IT pedig szeretné a már egységesített infrán futtatni, nem akar ehhez külön egy újat építeni.

Ezt tudja biztosítani a Tanzu Basic. A fejlsztő számára dockerként, az alkalmazás üzemeltetője számára Kubernetesként, a virtualizációs adminisztrátor számára a virtuális gépre megszólalásig hasonló objektumként látszik. És a legjobb, hogy mindenki a saját megszokott eszközeit használhatja a saját szerepében.

Biztosítja továbbá a konténerek házon belüli tárolásának a lehetőségét (Container Registry), valamint a szükséges hálózati képességeket.

Mit szeretne az, aki szeretne a következő szintre lépni?

Egy másik alkalmazás miatt már van konténerplatform a vállalatban, de én szeretném a VMware Tanzut is használni. Hogy lehet ez egyszerű?

Ezt kérdezi az az üzemeltető (vezető), aki a különböző Kubernetes környezeteket egységes szabályozás alá szeretné vonni, akár a saját infrastruktúrán és a cloud-ban futó Kubernetes környezetekre vonatkozóan is. Ezt adja hozzá a Tanzu Standard a csomaghoz.

Továbbá szélesebb körű felügyeleti eszközöket, a konténerek biztonsági mentési és visszatöltési lehetőségét. Ezekkel a képességekkel már produktív alkalmazások számára is alkalmas lehet a környezet.

Konténer-alapú alkalmazások termelik a bevételeket és egyre több van belőlük. Hogyan szolgálhatom ki az igényeket gyorsabban?

A Tanzu Advanced előnye akkor mutatkozik meg, amikor rendszeresen születnek új környezetek új alkalmazásokkal. Spring fejlesztő keretrendszerrel teszi automatizálhatóvá a szolgáltatások kialakítását, katalógusból választható telepítési lehetőséget kínál a népszerű alkalmazásokhoz, valamint folyamat automatizálással segíti az alkalmazáskonténerek készítését a forráskódokból.

Ez már egységes termék

Bármelyik válfajt szeretnénk, a használatba vétel ugyanúgy indul. A licenckulcstól függően van jogunk több vagy kevesebb funkció illetve kiegészítő használatára. A VMware-től korábban megszokott módon. Tényleg mindenki várta a natív konténerfuttatást, és ezt végre sikerült egységbe foglalni.

Végezetül a Tanzu hármas előretörésével az az érzésem, hogy az eddigi hasonló termékek (PKS változatok) szép lassan kivezetésre kerülnek majd a jövőben, vagy legalábbis nem fogja erőltetni a VMware. Én sokkal könnyebben meg tudom mutatni az ügyfeleimnek ezt az új terméket, könnyebben össze tudom hasonlítani a változatokat és a számára megfelelőt ajánlani.

Tanzu Basic akkor, ha most indul a konténerplatform és fejlesztői alkalmazásokat kell valahogyan (bárhogyan) futtatni.

Tanzu Standard akkor, ha éles alkalmazásokat is üzemben kell tartani.

Tanzu Advanced akkor, ha már az üzlet számára is fontos, hogy mennyi idő alatt fordul termőre az új fejlesztés.