Vezetőink

Dongó Péter
Ügyvezető Igazgató
2006-ban döntötte el, hogy meglévő kapcsolati tőkéjét alapul véve adatközponti kompetencia területre céget alapítson. Ennek eredményeként jött létre az 99999 Informatika Kft. A cégcsoport többségi tulajdonosaként és annak vezetőjeként, közel 30 éves tapasztalattal a háta mögött a stratégia alkotásban, az üzletfejlesztési irányok meghatározásában, valamint az értékesítési területen kamatoztatja tudását.

Kálóczy Csaba
Műszaki Igazgató
Nemzetközileg ismert informatikai nagyvállalatnál szerzett tapasztalatokkal 2009-ben csatlakozott a céghez mint Szolgáltatás Igazgató. Komoly szerepe volt a műszaki kompetenciák fejlesztésben amellyel felszámolta a szakterületek közötti határvonalakat ezáltal kialakítva egy ""faltól-falig"" igények kiszolgálásra alkalmas műszaki csapatot. A portfólióban található összes megoldás műszaki szempontból az ő keze alatt összpontosul, így a műszaki irányok kijelölésében, a stratégiai tervezésben, a gyártókkal való kapcsolattartásban és a különböző képzések koordinációjában is nélkülözhetetlen, mint vezető.

Montvai Tamás
Operatív Igazgató
Kezdetben Kereskedelmi Igazgatóként később tulajdonosként és Operatív Igazgatóként a bevételekért és kiadásokért felel. Fontos szerepe van a pénzügyi stabilitásra vonatkozó döntések meghozatalában kereskedelmi stratégiák kialakításában a magas szintű üzleti kapcsolatok ápolásában. A vállalaton belüli összetartás és együttgondolkozást segíti elő vezetői tevékenysége.

Nagyszegi Péter
Értékesítési igazgató

Varga Gábor
Nagyvállalatok értékesítési igazgató

Szilasi Zoltán
Középvállalatok értékesítési igazgató

Török András
Kereskedelem támogatási és Tenderiroda igazgató

Dr. Boldizsár István
Tenderiroda vezető

Vadon Péter
Hybrid IT üzletágvezető

Rumy Attila
IT Networking üzletágvezető

Neumann Péter
Cloud üzletágvezető

Verebélyi Gábor
IT Security üzletágvezető

Soponyai Péter
Gyengeáramú hálózatok üzletágvezető

Fónai Tamás
SAP üzletág igazgató

Győri Márta
SAP műszaki igazgató

Schönberger Anita
SAP csoportvezető

Nagy Dorina
HR generalista

Kovács Márton
Backoffice igazgató