+36 1 999 6900

7 - 10 perc olvasási időElőfizet, vagy előbb fizet?

Olvasómód

Az egyik multinacionális cégnél dolgozó ismerősömmel beszélgettem, aki éppen cégautójának cseréje előtt állt. A korábbi alkalmakhoz hasonlóan a csere előtt nagyjából fél évvel megkezdte a „piackutatást” és hosszú órákat töltött el a gyártók honlapjain található konfigurátorok bűvölésével, vagy tesztek alapján próbált tájékozódni a lehetőségei felől. Sajnos viszonylag hamar kiderült, hogy a pozíciójához tartozó keretből a jelenlegi autójához képest a beszerzési árak emelkedése miatt vagy egy szerényebb felszereltségű de azonos kategóriájú autót tud választani, vagy egy kategóriával lejjebb kell válogatnia.

Mielőtt bárki azt hihetné, hogy az említett ismerősöm számára gyűjtök szánalom pontokat, vagy éppen a költségkeretének a kibővítése miatt írom ezt a bejegyzést, inkább rá is térek a lényegre. 😊

 Szigorúan nézve a vállalkozások, vállalatok és egyéb gazdasági szervezetek számára a cégautó egy olyan eszköz, ami direkt, vagy indirekt módon segíti a kívánt üzleti eredmények elérését és a javak előállítását. Az autó, mint tárgyi eszköz pénzügyi szempontból azonban rendelkezik néhány olyan jellemzővel, amelyeket figyelembevéve nem mondható kimondottan jó befektetésnek TCO-t tekintve.

  • a kezdeti értékcsökkenés nagyon magas
  • általában 3-5 évig vannak használatban
  • a korszerűbb modellek megjelenésével tovább csökken az értéke
  • rendszeres karbantartást igényel ezért üzemeltetési költségek jelentkeznek
  • egyéb járulékos üzemben tartási költségek társulnak mellé (biztosítás, stb.)

Ezen tulajdonságok negatív hatásait számos vállalkozásnál bevett szokás finanszírozással vagy valamilyen bérleti szolgáltatással kiküszöbölni, és a működési költségkeretből biztosítani az anyagi erőforrásokat. Természetesen néhány autó beszerzése esetén ezek a negatív hatások kevésbé érezhetőek, és a beszerzést akár le lehet bonyolítani a beruházási költségkeretből is, viszont egy komolyabb flotta esetében a finanszírozás, vagy a szolgáltatás igénybevételével a pénzügyi kockázat is jelentősen csökken. A vállalkozások jelenleg, ha cégautó beszerzését tervezik a következő lehetőségek közül választhatnak:

  • vásárlás
  • bérlés
  • operatív lízing
  • előfizetés*

Az első három kategóriát talán senkinek sem kell bemutatni hogyan működik, viszont az előfizetés, mint konstrukció eddig nem volt a lehetőségek között. A legismertebb autógyártók több országban pilot jelleggel elérhetővé tették szolgáltatásaik között bizonyos modelljeiket előfizetéses szolgáltatás keretei között.  A Car as a Service (CaaS) vagy Car subscription szolgáltatások megtalálhatóak az Audi, BMW, Mercedes, Lexus, Porsche, Ford, Volkswagen vagy éppen a Volvo szolgáltatás portfóliójában, viszont minden gyártó a saját egyedi feltételrendszere alapján nyújtja a szolgáltatását. Ezek olyan prémium szolgáltatások, amelyek bárki számára elérhetőek, ha hajlandó elfogadni egy ilyen jellegű szolgáltatás sajátosságait.  

Kíváncsi voltam, hogy vajon milyen szolgáltatástartalommal töltik fel a gyártók ezeket az előfizetéses konstrukciókat, milyen hozzáadott értéket tudnak az előfizetésük mellé tenni, ami megkülönbözteti ezt a szolgáltatást egy átlagos flotta szolgáltató, vagy egy lízing cég ajánlatától. Ami biztosan elmondható ezekről a prémium szolgáltatásokról, hogy minden gyártó a megfelelő szolgáltatási és minőségi garanciákat is biztosítja a szolgáltatásai mellé, ami olykor a díjszabásban is megmutatkozik.

Manapság főként “as a Service” jellegű informatikai megoldásokkal és projektekkel foglalkozom, és a fenti történetben nem tudtam nem észrevenni a párhuzamot, hogy a cégautó és az informatikai rendszerek beszerzés szempontjából majdnem azonos jellemzőkkel rendelkeznek.

Ennek ellenére az informatikai rendszerek és eszközbeszerzések az esetek többségében továbbra is egyösszegű beruházásként valósulnak meg, pedig ugyanúgy lehetne bérelni vagy szolgáltatásként igénybe venni a működéshez szükséges erőforrásokat, mint a cégautók esetén.

 Ellentétben az autóiparral, az előfizetés alapú szolgáltatások az informatikai piacon régóta megtalálhatóak, de ezeket főként valamilyen távoli lokációban lévő, megosztott erőforrás alapon működtetett szolgáltatásként (felhő) lehetett elérni. (Az autós példára visszautalva ez olyasmi mint a telekocsi vagy a Car Share, tehát másokkal együtt fogjuk az autót használni.) Ezeknek a felhő megoldásoknak talán a legnagyobb előnye az elfogyhatatlan erőforrások ígérete, és a „pay as you use” számlázás, ami szabadfordításban nagyjából azt jelenti: annyit fizetsz, amennyit használsz. Annak ellenére, hogy a felhő alapú infrastruktúrák rengeteg előnyös tulajdonsággal rendelkeznek, számos vállalkozás továbbra sem meri felvállalni annak a kockázatát, hogy a cég adatvagyona ismeretlen helyen van, és nem a vállalkozás központjában, vagy valamelyik telephelyén van elhelyezve.

Ami eddig még nem volt

 A tavalyi év nem csak a világban kialakult helyzet miatt volt rendhagyó, hanem mert a HPE a világ vezető informatikai szállítói közül elsőként jelentett be egy olyan fogyasztásalapon működő beszerzési konstrukciót, amely ötvözi a publikus felhőszolgáltatók előnyeit, és a telephelyen tartott privátfelhők által nyújtott előnyöket.

Publikus felhő és HPE GreenLake közös jellemzők:

  • nincs beruházási költség
  • gyorsan elérhető tárolási vagy számítási kapacitás
  • fogyasztás alapú számlázás (pay as you use)

További csak GreenLake specifikus előnyök:

  • az erőforrások az ügyfél által megjelölt helyszínen kerülnek telepítésre (on-premise)
  • az adatok letöltésének nincs költsége
  • dedikált támogató

A konstrukció – hasonlóan a publikus felhőszolgáltatásokhoz – kapacitásigény alapján tervezhető, vagy méretezhető. Az alábbi főbb erőforrás készletek közül lehet választani:

  • számítási kapacitás
  • tárolási kapacitás
  • virtualizáció

A választható erőforrások további fókuszterületekre bonthatóak, de erre ebben a bejegyzésben nem térek ki külön. Ami számomra a legmeglepőbb volt, hogy a HPE nem csak a saját megoldásait kínálja ebben a konstrukcióban, hanem akár harmadik fél által gyártott eszközöket is lehet választani az előfizetéshez.

A HPE GreenLake márkanévvel fémjelzett szolgáltatáscsomag – tartalmát tekintve – tartalmaz minden olyan komponenst, ami egy jól működő vállalati infrastruktúra működtetéséhez szükséges.

  • hardver
  • szoftver
  • üzembehelyezés
  • alkatrészellátás
  • szoftvertámogatás
  • proaktív felügyelet
  • reaktív hibajavítás

 Mivel ezek az előfizetéses üzleti modellek mindenképpen valamilyen elköteleződést kívánnak meg minden fél részéről, nagyon fontos szempont, hogy a szolgáltató milyen szolgáltatási garanciákat tud nyújtani a partnerének. Amikor szolgáltatási garanciákról beszélünk, általában az alábbi szempontok figyelembevételével érdemes kiválasztani a megfelelő szolgáltatót:

  • pénzügyi stabilitás
  • piaci pozíció
  • mióta van a piacon

 A konstrukció pénzügyi hátterét a kétezres évek elején alakult HPE Finanacial Service (HPEFS) biztosítja, aki piaci pozícióját tekintve az IT jellegű finanszírozások tekintetében az élmezőnyben szerepel, meglehetősen jó mutatókkal.  S&P Global ratings 2020

A HPE technológiai és a szolgáltatási résszel járul hozzá a konstrukció sikeréhez, és a nagyvállalati informatikai rendszerek vonatkozásában több évtizedes tapasztalattal rendelkezik. Piaci pozíciója alapján egyértelműen a világ vezető informatikai megoldásszállítója, nagyon széles termék és szolgáltatás portfólióval. Az egész világra kiterjedő szervízhálózattal rendelkezik, melynek feladatait szerződött partnerei látják el.

Az autógyártók által kínált előfizetéses konstrukcióhoz hasonlóan a HPE GreenLake előfizetés alapú üzleti modellje is egy prémium szolgáltatás, és rendelkezik minden olyan szolgáltatási garanciával, ami egy ilyen szolgáltatás esetében elvárható, és amitől igazán jól működik.

Jól látszik ezen előfizetéses konstrukciók közös jellemzője, miszerint könnyen és gyorsan igénybe vehetőek tervezhető költségek mellett, a lehető legnagyobb rugalmasságot biztosítva az előfizetőik számára. A konstrukció sajátossága, hogy nem kerül az eszköz az előfizető tulajdonába, nem kerül be a könyvekbe, ugyanakkor a beszerzéshez szükséges indulóköltségek, és a hosszas beszerzési folyamatok miatt keletkezett többletköltségek sem jelentkeznek.

Manapság az informatika meghatározó szerepet játszik abban, hogy egy vállalkozás mennyire tud versenyképes maradni a saját piaci szegmensében. Ezeknek a rendszereknek a naprakészen tartása rengeteg pénzt és erőforrást igényel, hiszen olyan alapvető üzleti folyamatok kiszolgálását végzik, amelyek nélkül egy cég nem tud működni.  Egy nagyon elcsépelt közhellyel élve az informatika, mint közmű van jelen az életünkben, és alapvető elvárás ezeknek a rendszereknek a megbízható működése az év minden napján 99999-es rendelkezésreállással.

Mielőtt idekeverem az áramszolgáltatós párhuzamot is, szerintem itt be is fejezem ezt a bejegyzést😊

Röviden összefoglalva, a HPE GreenLake fogyasztásalapú előfizetéses modellje segíteni tud egy vállalkozásnak az IT rendszerei beszerzéséhez szükséges idő lerövidítésében, továbbá beruházási költségek nélkül, egy rugalmasan skálázható infrastruktúra kialakítását teszi lehetővé, amely a teljes életciklusa alatt dinamikusan tud igazodni az üzleti igényekhez.

Amennyiben érdekesnek találod ezt a fajta modern beszerzési konstrukciót, kérlek kövess be LinkedIn-en, és olvasd továbbra is az 99999-es blogot!